2013. január 12., szombat

Januárban...




...szoktam még egy csomó karácsonyi dolgot találni, és ez most sem volt másképp.
 Hatodikán rendben leszedtük a fát, egy darabig pakolgattam egymás mellé a díszeket dekorációnak, aztán eldöntöttem, hogy jövőre komplett cserét hajtunk végre. Szerencsére bőven van idő kitalálni, hogy mi legyen az újítás.


 És aztán, dobozpakolás közben szépen kerültek elő a karácsonyi lapok, üdvözlőkártyák, ilyen-olyan apróságok, szalagok, stb., amiket idén nem is használtam.



 Az ajándéktasakokról már nem is beszélve; annyira sok van, hogy eszembe jutott, hogy esetleg visszaosztom őket, és akkor idén is mehet bele az ajándék. Persze ezt az ötletet elvetettem...Van egy régi könyvem a Viktória korabeli karácsonyokról, amiből ki lehet szedni a papírdíszeket, hát, arról is megfeledkeztem már. Így jár az, aki nem rendes, és mindent mindenhová pakol...:)Szóval, talán az év folyamán MINDENT kiválogatok, és egy helyre teszek. 

 Lomtalanításban is tettem egy-két lépést; ami normális dolog volt, az ment a segélyhelyekre, ami nem, az másképpen 'donizálódott' /a donation=adomány szóból magyarosítottuk-igésítettük/.:) Sőt, már a donésön után idén feltaláltuk a 'kukésön' kifejezést is, amiből két fajta is létezik: a kuka mellé kerülő dolgok, és a konkrétan a kukába jutók. A képen a k.mellé kerülők egy csoportja. 
És ha már új év, fogadalom is kellett volna, de pont éjfélkor biztosan nem fogadtam meg semmit, mert a tapasztalatokból kiindulva nem különösebben tartanám be úgysem. Ahogy a graffiti tartja: 'Mindennek ellen tudok állni, csak a kísértésnek nem.'
Éppen ezért egy-két semleges cél,ahogy a női lapokban szokott lenni, menő-ciki felsorolásban, vagy majdnem úgy:

     Kellene                                 Nem kellene
    - újra járni a turkálókba           -leárazásnál az olcsó, de
      hetente 2-3-szor                   nem annyira szükséges                                                                          dekorációkból
                                                  4-6 db-ot venni (aztán 
                                                       elajándékozni)

   - több tekercset, töltött és        - egzotikus ételeket
     nyársas kaját csinálni              kipróbálni (mert úgysem
                                                  jön be senkinek)

   többet rendszerezni             - tovább gyűjtögetni 
                                                    füzetekben  a
                                                  magazinkivágásokat,
                                                  képeket,stb.
 Pl. :
 
    
                
             A fő cél persze csak ez lehet :

 

 És ha már tél van: jövő héten megint jön a hó!
 
 
 

Nincsenek megjegyzések: