2012. december 28., péntek

Karácsony 2012. 2.rész



Adventi naptárt nem csináltam időhiány miatt, de azért a gyerekeimnek nem volt hiányérzetük, mert anélkül is belapátoltak egy halom édességet.:) Alapvetően kétféle naptárban szoktam gondolkozni: lapos vagy töltött a választási lehetőség. A képen egy korábbi gyártmányom látható, és ez egyben az egyik kedvenc is. Volt olyan év, amikor naptár túltengés volt nálunk, az pedig a következőképpen alakult ki: én csináltam egy közöset, aztán a gyerekeim kaptak fejenként kettőt a bolti kinyithatósból a nagyszülőktől, majd 6-án a suli- illetve óvodai menzán Télapó ajándékként egy-egy újabb nyitható naptárral gazdagodtak, (ezenkívül 6-án megkapták azt a 3-4 Mikulás csomagot is természetesen). Az osztály- és óvodai csoport naptárról már nem is szólva.:) 
 Tavaly Apának is vettünk külön egyet, méghozzá egy 'nénis' változatot, amin Mikulás lányok vannak. Poén volt.
Azért idén volt néhány kevésbé sikerült dekorom, pl. ezek a fák. Mostanában már csak olyan csomagolópapírt veszek, amin aranyos minták vannak, és aztán fel tudom használni ajándékkísérő kártyához, vagy bármi más apró díszítéshez. Csak kivágom, és már indulok is.:)

 
  Karácsony után járunk, úgyhogy lassan meg kell nézni, mi maradt a boltokban a dekorációkból, és hány fillérért adják őket.:)) Eddig önvédelemből nem tettem be a lábam sehová, de erről azért nem maradhatok le. Jó lesz minden jövőre! Tavaly a rénszarvasokat találtam a legaranyosabbnak a leárazásnál, most pedig még egy-két /5-6/ ilyen tollkoszorút tervezek venni. :) 

 
   
Ja, és a kedvenc szó továbbra is: téli szünet!!

2012. december 26., szerda

Karácsony 2012. 1.rész

Még pár óra, és vége is az ünnepnek, de azért az ünnepi hangulat sokáig velünk marad... Hála a Jóistennek, idén megint szép karácsonyunk volt! Ebben az évben az ajándékokat  igyekeztem úgy megvenni, hogy jól kifundált ötletek alapján nem azt kerestem a boltokban ami nincs, vagy több utánjárást igényel... Szerencsére szembejöttek a pont megfelelő dolgok... Lassan örülök, hogy kisvárosban lakunk, mert így is ez az árudömping már kezd egy kicsit nyomasztó lenni.:) És még csak most jön a java- a leárazások :)) .



Idén nem futottam bele a 'kedvenc' karácsonyi dalomba sem, a  'ha elmúlik karácsony...' kezdetűbe, amit talán úgy is meg lehetett volna írni, hogy ' ha itt van a karácsony, a szeretet lángja erősebben ég', vagy valami ilyesmi... Mindegy, holnaptól már pont aktuális lesz.:)


A hó egy kicsit hiányzott, tegnap például verőfényes napra ébredtünk...:) A kép nem illusztráció.:)

Szaloncukor (like): Köztudott, hogy szaloncukor igazából csak nálunk létezik. Aztán tavaly egy amerikai blogon megláttam egy szaloncukros képet, és rámeredtem, hogy jó ég, ez most akkor mégsem így van, és ráadásul mi ezt így tanítjuk.:) Amikor viszont beleolvastam a bejegyzésbe, megnyugodtam: a magyar nagyszülőktől kapták a szaloncukrot.:))

Ha már Amerika szóba került /mert szóba hoztam/: egyszer kint töltöttem egy telet, amibe értelemszerűen a karácsonyi időszak is beletartozott, úgyhogy belekóstolhattam egy kicsit az ottani készülődésbe.:). Ha itt a boltokban karácsonyi dekor van, akkor ott dekordekordekor van; minden elképesztő méretekben és mennyiségben kapható:)

A képen látható gyümölcskenyér 'legendája' pedig: divat a közeli és távoli ismerősöknek ajándékba adni vagy küldeni egyet-egyet, aminek az az eredménye, hogy akár egy tucat gyümölcskenyér is összegyűlhet otthon, amit már szinte lehetetlen elfogyasztani. Ha nem akarjuk továbbküldeni valaki másnak, akkor el kell gondolkodnunk a kreatív újrahasznosításon :) Az interneten már egy csomó ötletadó oldal van, nekem a legjobban az az idea tetszik, hogy csináljunk belőle darts táblát. :) Persze még egy csomó más dologra is használható.:))



Az azért érdekes, hogy ha az előző évek karácsonyi képeit nézegetem, rájövök, hogy 1. Minden évben vadiúj ötletek jönnek.Szerencsére.És jó, hogy vannak régi képek, mert már eszembe sem jutnának azok a dolgok. 2. A képeken látható dekorációkat a következő évben már általában nem találom meg időben, csak valamikor húsvét táján...:)


Ami viszont évről-évre változatlan: mini-mini 'szóróajándékokat' is csinálok,  amik ugyan nem sok mindenre  jók, de szerintem aranyosak. Könnyű dolgom lenne, ha ilyenekkel el lehetne intézni az egészet!


(folyt.köv.) 


2012. november 15., csütörtök

A lim-lom kérdés

Egy rövid eszmefuttatás a gyűjtögetésről...  Ha mindenre van helyed, akkor nincs gond, de ha egy dolog érkezésekor legalább másik háromnak kellene mennie (persze nem mennek), hát, az nem egyszerű eset.:)

 Sándor György humorista gondolatába botlottam a múlt héten: 'Hatalmas kagylógyűjteményem van, amit csak úgy elszórva tartok a világ tengerpartjain. Talán már láttad'.




Ez elméletben nagyon tetszik, mert miért is akarnánk mindent magunknak? Csak vesszük és vesszük a holmikat, akár kellenek, akár nem.
 Mostanában már nem is lehet látni senkit az utcán szatyrok nélkül... 
Erről jut eszembe, nemsokára lesz a nemzetközi 'Ne vásárolj semmit' nap.:))
 Nehéz lenne betartani, bár meg lehetne próbálni.:)

A Tv-ben is jó a 'Gyűjtögetők' sorozat, amikor mindig kiderül, hogy valamilyen hiánypótlás, ha valaki csak halmozza és halmozza a cuccokat..., és rendületlenül gyűjti a kiskacsákat, vagy akármi mást.

Sajnos én sem tudok ellenállni a teljesen felesleges apróságoknak, és ez a macska csak egyetlen példa:



   
 Ezeket a szíveket pedig 30Ft-ért árulták, úgyhogy el is hoztam mindet. :)

 És így tovább... Aztán jöhet a selejtezés.:)
Persze nehéz dolog a kidobás, én mindig úgy járok, hogy hónapokig  őrizgetek valamit, amitől már meg is tudnék válni, aztán kidobom, és pár nap múlva pont jó lenne, vagy pont olyat kérnek pl. a gyerekeimtől a suliban... Szóval, nagyon meg kell fontolni...
Ma például egy olyan kötött kardigánomra kaptam többektől dicséretet, ami a múlt héten már benne volt a Máltai Szeretetszolgálatnak szánt zsákban, aztán kivettem, hogy párna még lehet belőle, ma pedig felvettem.:)))

Egyszer a turkálóban egy néni a plüssállatok között válogatott; megtetszett neki egy kiskutya, és azt mondta, hogy hazaviszi a 78 éves férjének, mert ő nagyon szereti az ilyeneket. Gyerekkorában nem kaphatott... mivel nem is voltak hasonlók sem. Persze attól még lehetett boldog gyerekkoruk, de mégis...

 Azért van egy dolog, ami mostanában sokszor eszembe jut: az nagyon szuper, hogy ennyi termék van, ezer színben és formában, de sajnos gyermekmunka is létezik a világon, és ha ennek a bőségnek az az egyik ára, hogy kisgyerekek görnyednek egész nap, aztán a gyár fölött szállásolják el őket a padlón, másnap pedig kezdik elölről az egészet, akkor lehet, hogy nem is akarok ennyi minden között válogatni. 

                                      Vége


U.i.: De azért válogatok. :)













 

2012. október 31., szerda

Mini Halloween 2012.





Asztaldíszítéssel kezdtünk...Jöhetett minden, ami ideillik.







 

Ezt az öt különböző mintát produkáló kis zseblámpát nemrégen vettem, és nagyon jópofa a szellem,a denevér, a pók és a tök a falra vetítve. A koponya nem a szívem csücske. :)) Most a betegségek miatt a suliban sem tartottam Halloween órákat, pedig már a 90-es évek vége óta ezzel bombázom a diákokat ilyentájt: barkácsolás, kvíz, képkeresés, cukorkacsomagolás; szerintem bejön nekik. Na, idén nem volt semmi, úgyhogy nem is szedtem elő a szokásos 'felszereléseket', amik be vannak dobozolva szépen rendben.:) És még így is, amit   a lakásban csak úgy találtam, azzal is Tiszát lehetne rekeszteni...:)) Egyszer Amerikában éppen áruház kiürítés volt, és mindent fillérekért adtak, úgyhogy még onnan is van egy pár cucc...

Szerintem a Halloween is pont arra jó, mint a többi ünnep: kimozdít a hétköznapokból, lehet rá készülni, és ki bánja, hogy nem mi találtuk ki? Sörfesztivált is sokan tartanak München nélkül, akár egész évben is...:)))

 

2012. szeptember 17., hétfő

Szeptember

Nekem ettől a héttől van igazán őszi hangulatom, úgyhogy érkeznek majd a melegítő színű dekorációk szépen sorban. Tökökön innen - indián nyáron túl, leginkább a földre hulló terméseket gyűjtögetjük /mint mindenki más/, aztán majd lesz velük valami. Jut belőlük rövid és hosszú üvegbe, teáskannába, és persze a kosarak is ilyenkor mutatnak a legjobban. Azért őszi tabló is kell, mert a magazinok sosem fogynak el :), csak átalakulnak...:))